Emlékezünk ma is és nem felejtjük el.

Bár Chilike csak 2 évig élt velünk, de nincs olyan nap, hogy ne jutna eszünkbe. 

Hálásak vagyunk, hogy szerethettük ezt a tündéri kis csivavát. .

Fent vagyok a mennyben

 Fent vagyok a Mennyben, 

Felhők között csendben. 

Álmodba lopódzva, 

Melléd levackolva. 

Farkcsóválva, boldogan, 

'Csókot' hintek arcodra. 

Meghitt boldog évek, 

Mért értetek véget? 

Csillag szőtte fátylak, 

Többé sosem látlak...(?) 

De tudd, hogy mindég várlak, 

Az égbolt kapujában. 

Hisz te vagy az én mindenem, 

Édes gazdám... most ég veled. 

Felhő fonta vágyak,

Csakis terád várva, 

S majd öledbe gubózva, 

Boldog leszek újra.

Fent vagyok a Mennyben, 

Felhők között csendben. 

S bár pereg a homokóra, 

Én szívedbe begubózva, 

Boldogságra leltem. 

Hisz örökké hű szeretetért, 

Két karodban egyszer már szeretetre leltem. 

(Iván Magdolna)

Ma az angyallá változott Chilikénkre is emlékezünk 

és gyertyát gyújtunk a többi, szivárványhídon átkelt kisállatunkért, Zsüzsüért és Pepiért is. 

A szeretet, amit magam mögött hagyok ...

Egy jó kutyának halála után a legjobb helye a gazdája szívében van.

Volt egy csibabánk ...

"Egy régi legenda szerint, ha egy kutya meghal, a túlvilág határán nyugalmat talál.
Ott a Szivárvány hídon túl már nincs betegség és ismeretlen a kín és a bánat.
Az erdő szélén, dombok lábánál rohangáló felhőtlen boldogságban élő kutyáknak már csak régi társuk, a gazdájuk hiányzik.
Aztán majd valamikor, egy szép napon ismerős illatokat visz a szél. Az egyik kutya megáll, fülét hegyezi, majd hirtelen elszalad. És amikor észre vesz téged, látja, hogy te érkezel, teste már reszket a vágytól, ahogy feléd rohan. Boldogan kapaszkodtok egymásba az örömteli újratalálkozásban, és te újra belenézhetsz a hűséget, mérhetetlen rajongást árasztó kutyaszemekbe. Akkor majd együtt sétáltok át a Szivárvány Hídon, és soha többé nem váltok már el egymástól..."

Hiszek benne, hogy igaz a legenda, mert volt egy kicsi kutyánk, egy csibabánk, akit úgy hívtak, hogy Chilike 💗 és remélem, hogy mi még egyszer találkozunk vele.
Volt egy kiskutyánk, egy csibabánk, aki jobb emberré tett bennünket, megtanított a feltétel nélküli szeretetre, elfogadásra.
Volt egy csibabánk, akit soha nem felejtünk el, mert ő volt az a kutyánk, akinek mi annyi mindent köszönhetünk. Ezért is készítettem ezt a blogot, az ő emlékére

Chilike - 2011.december 31. - 2017. június 11.

Szaladj, szaladj tovább... légy boldog a Szivárvány hídon túl kicsi lélek!

Ha nem lesz már ...

"Ha nem lesz már...
Ha nem látod a lábnyomait eső után az aszfalton, ha nem lesz a sarokban a kedvenc takarója, ha nem lesz az edénykéje a megszokott helyen, ha nem látod a csillogó vízcseppeket mindenhol, amikor ivott, ha nem lóg a póráz az előszobában, ha nem indulsz el télen-nyáron vele az utcán, ha nem hallod kis mancsai kopogását, ha nem kapja fel a fejét legkisebb mozdulatodra, ha felriadsz éjjel, mert hiányzik valami, aminek a léte idáig benne volt mindenben...
...akkor előveheted a kopott nyakörvet, az elnyűtt játékot, a megrágott távirányítót, az összenyálazott könyvet, a képeket. Akkor végig tudod nyugodtan gondolni, mi volt, amíg hozzád tartozott. Hogy miért nem adtál neki, mikor türelmesen ült melletted és várt egy kicsi, nagyon kicsi falatot. Hogy miért nem mentél vele rögtön, amikor láttad, hogy mennie kell. Amikor kiabáltál vele a szétrágott papucs miatt, pedig egész nap rád várt. Mert az egész életét azzal töltötte, hogy rád várt. Mert dolgoztál, tanultál, moziba, strandra mentél. És ő várt. Nem haragudott, nem hibáztatott, nem panaszkodott. Öröm volt neki az is, ha várhatott rád. Nem értette, miért nem mehet veled mindenhová, hiszen neki az volt az álma: mindenhol veled, mindig.
De az ő életét a tiéd határozta meg, az ő vágyait a tieid irányították. Az ő álmait te álmodtad meg helyette.
Vedd elő a képeit. Mindet tedd félre, csak kettőt tarts meg. Egy olyat, amire ha ránézel, elmosolyodsz. És egy olyat, amitől elsírod magad.
Ha jól választottál, csak egy kép lesz előtted."

Sohasem gondoltam, pedig volt már kutyám,
hogy ilyen fájdalmas lesz egyszer az elválás.
Nem voltál sohasem ennyi ideig távol,
csak telnek a napok és nem látlak sehol…
Mindenhol a szobában kereslek, kutatlak,
de nem válaszolsz már, - kint hiába ugatnak.
Ha elmentem otthonról – siettem haza,
mert tudtam - vár hű társam, egy gyönyörű csivava.
Mindig megvártál, nem mentél aludni,
amíg hangom nem hallottad, - megjött a gazdi...
Türelmesen kivártad, míg családom fogadott,
de utána kikérted szeretet adagod.
Mindig annyit kértél, amennyi neked járt,
de sokkal több volt az, amit Te adtál!
Most ha hazajövök, csak sírodhoz mehetek,
borzasztó a hiányod, annyira szeretlek!
Ha perceket lehetne adni az életből,
biztos lehetsz benne – életem felezném egyből…
Sajnos ez csak ábránd, nincs ilyen a világon,
egyszer mindenki elmegy, és ott marad az álom,
aki elment - ott visszajön,visszajöhet újra,
együtt lehet megint kutya és gazdája.
Emléked örök, bár túl nagy a hiány,
soha nem feledlek el – drága kicsi kutyám.
Köszönöm az életnek, hogy e röpke időre csak,
de gazdád lehettem, jó hogy választottál.
Barátod is vagyok, most már csak az talán,
hisz nem kell vezetni az égi mezők útján.
(Szabó János verse)

Chilikénk átment a Szivárvány hídon

Drága Chilikénk! 
Te voltál a legszeretetreméltóbb, 
legaranyosabb kiskutya 

Köszönjük, hogy voltál nekünk 

 Köszönjük életed minden percét amit veled tölthettünk.  
Elképzelni sem tudod, hogy mennyi boldogságot adtál nekünk a puszta létezéseddel.
Légy nagyon boldog az égi vadászmezőkön!

Mindig szeretni fogunk

Sosem felejtünk el  

2017.06.11.

Isten veled Chilike!

Csicsikáljál életke!

Chilike története

Chilike (Children) 2011.december 31.-én született Szolnokon.
2015. május 21.-én került hozzánk Csongrádról.
 A legszebb szülinapi ajándékunk volt

ahogy először megláttuk Chilikét

utazunk haza

haza értünk

Chilikét 3,5 évesen, ivartalanítva hoztuk el Csongrádról. 2 kiló 38 deka volt.
Bár nem volt neki megszokott, az utazást jól tűrte, ám itthon 3 napig egyetlen falat ennivalót el nem fogadott, még azt a tápot sem, amit a régi helyéről hoztunk, amit ott evett (már épp megbeszéltük a volt gazdijával, hogy eljön és visszaviszi Chilikét, végül miután harmadnap végre megevett egy kis sonkát, úgy gondoltuk, nem mondunk le róla ilyen hamar - és milyen jól tettük!) , inni is csak pár kortyot ivott. Nagy trauma volt neki a helyváltozás és hogy kikerült egy népes csivi csapatból, ahol bár a falka legalján volt, de mégis az volt az ő biztonságos kis élete. Talán ez okozta a betegségét (epilepszia) ? már sosem tudjuk meg.

itthon az új kuckóban

Rövid idő alatt szobatiszta lett nálunk Chilike. Mindig úgy jelzett, ha kikellett mennie, hogy odaállt az ajtó elé és türelmesen várta, hogy észre vegyük és kimenjünk vele. A két év alatt minden egyes nap megmosolyogtatott bennünket, olyan cuki volt, ahogy rótta a köröket, kereste a megfelelő helyet a kertben, minden egyes alkalommal

A kocsibejáró közös a szomszéddal (társas házban lakunk), egyik oldalán a mi kertünk, másikon a szomszédé, semmi térelválasztó. Chilike az első naptól "tudta", hogy a szomszéd kertrészébe sosem mehet át, még hívásra sem (kivéve a szomszéd unokáját, vele felült a hintaágyukra is), annál inkább szeretett a szomszéd garázsa előtt napozni.

Chilike soha nem ugatott, sem itthon, sem bárhol másutt, bárhová mentünk vele, kivéve egyetlen alkalmat. Pár napja volt még csak nálunk, mikor az udvaron először találkozott a szomszédasszonnyal - na, őt jól megugatta a kis nyüzöge hangján, hozzá még toppantgatott is.

Drága kis életkénk, mindig, mindenben végtelenül türelmes volt. Mindig, mindent szépen kivárt.
Étkezésnél rendszerint férjem ölében ült, de sosem nyúlt volna még a legfinomabb falatért sem a tányérba, mindig megvárta, míg mi odaadtuk neki. Aki csak látta, mind azt mondták, ez hihetetlen, mennyire jól nevelt - pedig ezt sosem tanítottuk neki, ő magától volt ilyen kis okos.

Legszívesebben mindig valamelyikünk ölében, karjában ücsörgött, vagy rajtunk feküdt, de nagyon szeretett párnákon is pihengélni, vagy bebújni egy meleg plédbe.

Ha felszerette volna vetetni magát, két lábra ágaskodva támasztotta a lábunkat és addig nézett bennünket a szép szemecskéivel, míg fel nem vettük.

Van Chilikéről egy olyan emlékünk, amit soha nem felejtünk el (mint ahogy persze sok-sok másikat sem).
Még az első itt töltött napjai egyikén történt - egy alkalommal, mikor férjem rá akarta tenni Chilikére a kis hámját, hogy majd kimennek, Chilike csak nézte, nézte őt a nagy, szomorú szemecskéivel, szinte olvasni lehetett belőlük, hogy ő ezt annyira nem szeretné... és lassan egy óriási  könnycsepp gurult ki a szeméből - talán akkor ezzel jelezte, hogy mekkora fájdalom az neki, hogy kikerült a megszokott kis élet teréből? Talán akkor vissza kellett volna vinnünk és talán akkor sosem lett volna beteg - epilepsziás - nem tudom....
Ez a könnyezés még jó párszor előfordult, ilyenkor (de természetesen máskor is) úgy szeretgettük, mint egy kisbabát .

Tápot a két év alatt, míg velünk volt Chilike, talán ha egy maréknyit evett meg összesen - azt is csak úgy, ha az előtte napokig/hetekig kint hányódott az udvaron, ázott, sütötte a nap, majd Chilike "megtalálta" és mint egy zsákmányt, örömmel megette - de csak szigorúan pár szemet. És csak pár havonta.
Szinte mindegyik kisállat-üzletben van ismerősöm, mindig kaptunk "kóstolókat", így gyakorlatilag az összes tápot (konzervet, alutasakosat stb) kipróbáltuk, ám inkább napokig nem evett volna, de nem kellettek neki. Mivel itthon vagyok, így főzőcskéztem neki, végig, míg velünk élt.
Mindig rossz evő volt, magától szinte nem is evett volna, mintha nem lett volna éhes sosem.
Ez addig nem is volt gond, míg beteg nem lett. Akkor viszont nagy probléma lett az étvágytalansága, mert a gyógyszert (napi kétszer) szinte percre pontosan kellett neki beadni - de hogy és mivel? hiszen amúgy sem evett rendesen, a gyógyszert meg sorra kiköpködte
Mivel (eléggé el nem ítélhető módon) amúgy is úgy kezeltük Chilikét, mint egy kisbabát, a gyerek etető módszer vált be nála - na nem egyik napról a másikra, de kb 1 hónap alatt Chilike megtanult enni. Sőt ! Éhes volt, enni kért, repetát kért.

Hogy sikerült mindez?
Reggel-este 7-kor kellett beadni neki a gyógyszerét, így előtte kb negyed órával asztalhoz űltem, Chilikét ölbe vettem és elkezdtem falatázni egy tálkába az ételét. Rakosgattam ide-oda, ő nézegette, néha bekapott 1-1 falatkát - köztük azt is, amibe a gyógyszere elvolt rejtve. Eleinte sorra észrevette és kiköpte azt a pirinyó gyógyszert (egy nagyon pici tabletta 1/8 részét!), de valahogy mindig sikerült egy másik falatkával megennie. Lassan-lassan meghozta a gyümölcsét a szeretet, a kitartás, a rendszeresség és kb 1 hónap alatt odáig jutottunk, hogy Chilike rendesen, a saját tálkájából a saját helyén evett. Sőt, mikor meglátta, hogy készítem az ételét, szaladt érte a táljához és miután megette, mindig kért még.

Chilike egyáltalán nem volt egy játékos kutyuska, a labdán keresztül nézett, a plüssök sem érdekelték, csak nagy ritkán sikerült csak rávenni, akkor is rövid időre, hogy játsszon kicsit.

Ő inkább azt szerette, ha hozzánk bújhat, belénk olvadhat.

Chilikével sokat kirándultunk (bár az utóbbi időben sajnos kevesebbet, mert azt vettük észre, hogy egyre inkább félt az idegen dolgoktól, zajoktól) De bárhová vittük magunkkal, mindenhol megcsodálták, megsimogatták, érdeklődtek, hogy mit lehet tudni róla.
Mindenkit elvarázsolt a mi kis tündérkénk.

A betegsége, az epilepszia úgy kezdődött, hogy kb 3 hete volt már nálunk, mikor egyik délután jöttünk be a kertből, Chilike ballagott előttünk és egyszer csak megtántorodott, eldőlt, mindene görcsben volt, habzott a szája. 20-30 másodperces roham volt, persze akkor fogalmunk sem volt róla, mi ez, rögtön hívtam az állatorvosunkat. A roham után ahogy feltisztult Chilike, már vittük is az orvoshoz, aki azt mondta, epilepszia gyanús, de egy roham után ez nem állapítható meg (a régi helyén Chilikének, bármilyen komoly atrocitás is érte, sosem volt rohama!, pedig sok-sok rossz dolgon ment át). Mi reménykedtünk, hogy nem ismétlődik meg a dolog, de 3 hét múlva újra rohama lett, majd pár nap múlva ismét (rövid, kb fél percesek) és feltűnt hogy mindegyik alkalom után másnap-harmadnap komoly melegfront lett. Az állatorvos írt neki Sevenaletta-t (azt mondta, elsődleges epilepsziának tűnik, azért), de Chilike a lehető legkisebb adagtól is úgy belassult, hogy pár nap után abba kellett hagyni. Megbeszéltük az orvosunkkal, hogy ha havi 1 rohamnál nincs több, nem kell gyógyszer. A következő egy évben volt hogy 6 hétig sem volt roham, volt hogy 2 hét alatt 2-3. Elejétől fogva nagyon szerettük Chilikét, de a betegsége, a rohamok miatt talán még inkább. Annyira kiszolgáltatott ilyenkor és az ember nem tud neki segíteni. Húztuk, halasztottuk, közben elhagytuk a csirkehúst (pedig azt imádta Chilike), változtattunk az étrenden, kapott B1 vitamint, mindenféle táplálék kiegészítőket, amit epilepsziánál javasolnak) de egy tavaly júniusi napon, szinte pont egy évre rá, ahogy az első rohama volt, reggeltől délig 3 rohama lett, rövid, kb fél percesek, 1-2 órás szünetekkel (2 nap múlva ismét erős melegfront). Az orvos adott neki 2 féle injekciót és azt mondta, sajnos, kell a gyógyszer, ez a napi több roham nem jó. Diphedant kapott Chilike, azt elég jól tolerálta. A két héten belül, míg a vérében elérte a hatóanyag a kellő koncentrációt, volt még egyszer egy olyan alkalom, hogy egy nap 3 rohama volt. Akkor is injekciót kapott. Utána már semmi, fél évig teljes nyugalom. Ezidő alatt Chilike magához képest kivirult, játszott (ő kezdeményezett), sokkal aktívabb és érdeklődőbb lett, mindig jó étvággyal evett, puszit ugyan nem adott és nem nyalakodott, de odabújt hozzánk és hagyta hogy az arcunkat bármeddig a kis pofijához érintsük - míg a gyógyszer szedés előtti időkben mindig elkapta a fejét, magától nem nagyon kezdeményezett játékot, inkább csak lustizni szeretett.
Fél év után azt mondta az orvos, megpróbálhatjuk "lehozni a szerről", persze lassan, fokozatosan, kb 3 hét alatt maradt el végleg a gyógyszer (egyébként is rettentő pici volt a napi adagja az ő alig 3 kilójához).
Végig semmi gond nem volt, ám az első reggel, ahogy az utolsó gyógyszer is elmaradt, jött a roham.
Az orvos azt mondta, sajnos vissza kell állnunk. Utána megint rendben volt minden, egészen idén márciusig, mikor is Pestre utaztunk és a fiunknál lett egy rövid rohama Chilikének. Addig is már többször utazott, néha egész hosszú (100-200 km) autóutakat tett meg velünk, sosem volt semmi gond, leszámítva azt, hogy bárhová mentünk, akár itthon séta a városban, akár hosszabb útra, sem inni, sem pisilni-kakilni nem volt hajlandó sosem, de ez nem volt nekünk újdonság, az elejétől így viselkedett Chilike. Ezek sosem függtek össze a rohamokkal, csakis a melegfrontok, illetve a bejegyzéseimet végig nézve (mert mindig mindent felírtam, bármi történt Chilikével) néhány más komolyabb időjárás változás - nagy eső, nagy havazás. Illetve a legtöbb roham előtt (akár 1-2 nappal) hányt. A márciusi roham óta megint nyugalom volt.
Most, a június 11.-i roham előtti nap még kirándultunk Chilikével, nagyot sétált/szaladgált Tőserdőben.

Délután velünk aludt, este pörgött, játszott, vidám volt, másnap reggel 6-kor még jóízűen aludt, majd fél 7-kor (akkor szokott mindig kelni, szigorú napi beosztásunk van, a gyógyszert reggel-este szinte percre pontosan adtam neki, mert az orvos szerint 15-20 perc késés is rohamot válthat ki) elkezdett idegesen szaladgálni, ki a kertbe, vissza be és az előszobában csak eldőlt, jött a roham. Ám ebből csak alig fél percre tért magához, jött az újabb, utána a következő és ez így ment másfél óráig. Persze rögtön, amint láttuk, hogy ez nem olyan, mint szokott lenni, hívtam az orvosunkat de sajnos nem értem el. Végig hívtam az összes itteni orvost, senki nem vette fel a telefont - persze, vasárnap reggel volt. Kocséron volt az ügyeletes orvos, ő meg csak magyarázott a telefonba, hogy ha véget ér a roham, tegyem Chilike szájába a gyógyszerét a nyelve tövéhez, majd lenyeli. Szinte kiabáltam vele, hogy értse már meg, nem ér véget a roham, egyik jön a másik után. Csak komoly követelésre volt hajlandó kijönni - ez jó 3/4 órával azután volt, hogy felhívtam. Közben még több állatorvost hívtam, Ceglédről is, senki nem reagált - ja, vasárnap reggel/délelőtt volt.
Mikor kiért az orvos, be sem jött, már kint az autójában felszívta a fecskendőbe az injekciót, bent beadta Chilikének és azt mondta, majd visszajön még, most Nyárkútrétre kell menni. Még jó hogy férjem megkérdezte, mi volt az injekció - állítólag seduxen. Alighogy elment, visszahívott a mi orvosunk, hogy most látta a hívásomat, vidéken van, mi a baj? Elmondtam neki. Azt javasolta, hogy nagyon hideg vizes zsebkendővel hűtsem Chilike fejét és ha az injekció után leáll a roham, törjek össze dupla adagot a gyógyszeréből, keverjem bele 1-2 ml vízbe és fecskendővel nyomjam a nyelve tövére. Az orvosunk rendes volt, kétszer is visszahívott (mert megszakadt a vonal) próbált segíteni. Az injekció után kb 15 perc telt el, mire csöndesedtek, majd végre megszűntek a rohamok. Chilike alig pihegett csak, szemei homályosak voltak, kis teste teljesen elernyedt. Befecskendeztük a gyógyszert a nyelve tövére, de nem volt nyelési reflexe. Közben visszajött az ügyeletes állatorvos, mondtam neki, hogy mit javasolt az orvosunk, azt mondta, ok, akkor hoz egy fecskendőt meg gyógyszert, mondtam, mi már beadtuk neki. Megnézte Chilikét, azt mondta, elég rosszul néz ki, de az a fő hogy a rohamok elmúltak. Had pihenjen most. Másnap meg vigyük el az orvosunkhoz. Ezzel elment. Chilike feküdt félig nyitott szemmel, kis orra csontszáraz volt, szájacskájából kilátszott a kis nyelve. Lassan lélegzett, néha egy-egy nagyobbat. Szívecskéje is lassabban vert, azt hittük, most már megnyugszik. Kis idő múlva elkezdett nyöszörögni, sóhajtozni - tavaly nyáron is így csinált, az injekció után. Törölgettem a kis pofiját vizes zsebkendővel. Férjem, fiam felváltva simogatták. Aztán amit két éve, mióta velünk volt, nem hallottunk tőle (csak egy alkalommal, pár nappal azután, hogy hazahoztuk - megugatta a szomszédasszonyt), tiszta, vékony hangon ugatott 3-4-et. Majd szusszantott egy nagyot, pici száján kijött egy nagy levegővel teli nyálbuborék - kilehelte a pici lelkét...
Fiam kiabált, hogy apa, kékül Chilike nyelve ! Kaptuk föl szegénykét, de már nem vert a csöpp szíve és nem lélegzett...
Átment a Szivárványhídon ...
De előtte még a kis vékonyka ugatásával elbúcsúzott tőlünk  - ezt már akkor, ott megértettük.

Egy 5 éves kiskutyának a mai világban nem kellene meghalnia egy epilepsziás roham miatt!
Lehet, hogy nem jó gyógyszert szedett,  lehet hogy több vizsgálatra lett volna szüksége.
Mi bíztunk az orvosunkban - régebben volt egy labradorunk, Zsüzsü (15 évet élt velünk) és egy aranyos cicánk, Pepi (őt a biztos halálból hozta vissza), mindig mindent megtett értük.
Most is úgy gondoltuk, hogy Chilikének jó az, ahogy kezeli.

Talán, ha hétköznap történik a baj és van a városban elérhető állatorvos, akkor esetleg megmenthettük volna Chilikét.
Ha az ügyeletes állatorvos időben kijön és még tudja is kezelni az ilyen beteg kutyát, akkor talán megmenthettük volna Chilike életét.
Talán, ha az állatorvosunk elküldi Chilikét már korábban komolyabb kivizsgálásra,  akkor esetleg megmenthettük volna Chilikét.
Talán, ha lett volna itthon az a bizonyos kúp (az orvosunk korábban sosem említette, most a fiunk egyik barátjatól tudtuk meg, hogy az ő epilepsziás csivikéjük is, míg élt, kúpot kapott, ha rohama volt), amit roham esetén adnak be a kutyusoknak, akkor megmenthettük volna Chilike életét. 
Nem tudom....
Csak azt tudom, hogy majd megszakad a szívünk

Mindenütt őt látjuk, mindenről ő jut az eszünkbe. Mindig szeretni fogjuk és soha nem felejtjük el.
Ezért is készítem ezt a blogot, az ő emlékére.

Isten veled Chilikénk, drága kis tündérkénk, kicsi hókiflink, kis manócskánk .

Pár nappal Chilike halála után egy délutáni eső után szép szivárvány tűnt fel az égen - pont a kertünk fölött látszott (lent a sárga virágú margaréta bokor Chilike sírján) 💕

"Én már alszom hűs lomb alatt
Ó, ne zavard meg édes álmomat.
Borulj a síromra, halkan, csendesen
Ne félj, nekem már nem fáj semmi sem."

Mindössze két rövid év adatott nekünk, amit vele tölthettünk, de ez idő alatt annyi szeretetet kaptunk tőle, hogy az kimondhatatlan 💟 A két év alatt nem volt olyan nap, hogy meg ne nevettetett volna bennünket valamivel 😊  Édes kis szívem, annyira szerettük, nagyon-nagyon hiányzik 😭
Míg velünk volt, a lakásunk, a ruhánk csupa szőr volt, de nagy boldogságunkban nem törődtünk vele - most, hogy már nincs Chilike, tiszta a lakás, de üres és mi szomorúak vagyunk

Számunkra nagyon kedves fotók a mi felejthetetlen kis csibabánkról, Chilikénkről

Chilike 4 éves

Másnak csak egy kutya...

Másnak csak kutya vagy, nekem a mindenem,

amióta te vagy, a világ fordult velem.

Te tanítottál meg őszintén szeretni,

egy másik lélekért felelősnek lenni.

Veled életembe a mosoly költözött,

szívem új ruhába, s örömbe öltözött.

Gondoskodom rólad, odafigyelek rád,

te hűséggel szolgálsz, s én vagyok a gazdád.

Egy jó csapat vagyunk, többek, mint barátok,

veled a világból sokkal többet látok.

A lét értelméből sokkal többet érzek,

mert a nagyvilágra szívemen át nézek.

Nem csak jó barát vagy – szeretet-tanárom!

Miről kéne szóljon az élet? Már látom!

Chilike és Muki(néha vigyáztunk rá)

Chilike és Muki

Chilike 5. szülinapja

Chilike és Tequila

Chilike Cicussal